Ha eljut odáig a magyar bajnok, akkor a 3. fordulóban is kiemelt lehet a Bajnokok Ligája 2023/24-es szezonjának selejtezősorozatában, ami komoly előny lehet.

A zöld-fehérek híreivel foglalkozó oldal, az ulloi129.hu számolt be arról, hogy mivel a kolozsvári CFR már nem nyerheti meg a román bajnokságot, az FTC UEFA-együtthatója – amely az előző öt év európai kupaszereplése alapján áll össze – jobb lesz, mint a várható román bajnoké (jelenleg a Farul Constanta a listavezető), így

nemcsak az első két, hanem a harmadik körben is kiemeltként várná majd a sorsolást az FTC.

A Ferencváros a legutóbbi kiírásban nyolcaddöntős volt az Európa-ligában, de korábban szerepelt a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben is.

A BL-selejtező első fordulójának sorsolását június 20-án rendezik.

Még több Fradi:

Nem Csercseszov a kulcsa a Fradi Európa-liga-menetelésének

Ilyenkor mindenki élteti az edzőt, aki idáig vezette a csapatot, de szerintünk elsősorban valaki másra kellene vetülnie a dicsfénynek.

Bulgáriából igazolhat lett-marokkói játékost a Fradi

A bolgár sajtó szerint már Budapesten tartózkodik a középpályás.

(MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

A Real Madridnak és a Barcelonának is 3 százaléknál kevesebb esélye van arra, hogy megnyerje a BL-t

Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
28% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés