Charlie Webster vidáman és jó szívvel akart segíteni a rákosokon – erre pokollá vált az élete.

A 33 éves Charlie, a Sky Sports riportere a brit olimpiai csapat nagyköveteként utazott az olimpiára, mégpedig bicajjal: Londonból bringázott el Rio de Janeiróba, kb. 4800 kilométer tekert, hogy pénzt gyűjtsön egy rákellenes alapítványnak. Webster a hathetes kerékpárút brazíliai szakaszán, Reciféből Rióba menet sajnos benyelt egy súlyos fertőzést.

A brit hölgy a kiutazás előtt utánanézett az út egészségügyi kockázatainak, azonban azt mondták neki, nem kell magát beoltatnia malária ellen, mivel nem utazik olyan helyre, amely ezt szükségessé tenné.

Nem jött be, mert minden bizonnyal ezen a kerékpárúton kaphatta el a malária egyik ritka változatát, ami miatt kórházban fekszik, állapota egyre súlyosabb, gyakorlatilag az életéért küzd.

A fiatal műsorvezető a megnyitóünnepségen még részt vett, vidáman mosolygott.

Utána viszont súlyos kiszáradással kórházba került, ahol megállapították, hogy egy veszélyes fertőzés támadta meg szervezetét.

„Hat hétig úton voltam, itt ért véget az utazás. Kiszáradtam, elkaptam egy fertőzést. Nem ez a legjobb napom.”

Charlie augusztus 7-én és 9-én még megosztott magáról egy-egy fotót a Twitteren és az Instán, azóta annyira megromlott az állapota, hogy mesterséges kómában kezelik. Vesefunkciói leálltak, dialíziskezelést kap, lélegezni sem tudott segítség nélkül.

Charlie Webster on Twitter

Családja már vele van Brazíliában, és közleményt jelentettek meg Charlie Twitter-oldalán: a fertőzés miatt súlyos komplikációk léptek fel nála, de már jó kezekben van. Sőt, egy trópusi betegségekkel foglalkozó londoni egyetem orvosai is állandó kapcsolatban állnak az őt kezelő brazil szakemberekkel.

Kitartás, Charlie, meg tudod csinálni! Aztán soha többet ne menj Brazíliába.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.