Maurizio Sarri szerint nem volt könnyű meccse a Chelsea-nek az Európa-ligában a Vidi ellen.

A Vidi végig jól tartotta magát, de végül egy góllal kikapott a Stamford Bridge-en:

Nem vicc, tényleg majdnem pontot szerzett a Vidi a Chelsea otthonában

Hiába dominált a Chelsea, a Vidi bőven elhozhatott volna egy pontot – és nem gól nélküli döntetlennel!

Szervezett csapat a Vidi, meglepett, hogy kontrából ennyire veszélyesek voltak. Kemény meccs volt, az első félidőben több lehetőségünk volt, de nem tudtuk kihasználni. A második még nehezebben indult, de a legfontosabb, hogy megvan a három pont.

Mondta Sarri.

Huszti Szabolcs azt nyilatkozta, hogy egy ilyen szintű csapat ellen egyetlen másodperces kihagyás is elég. Szerinte nem voltak betojva, voltak helyzeteik, a játék képe alapján akár büszkék is lehetnének, de kikaptak, így csalódottak.

A Vidi két forduló után nullapontos az L-csoportban, a Chelsea hat ponttal vezet, a PAOK és a BATE három-három pontos.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.