A játékosok leigazolásában nem annyira hasított Chelsea, de az MU meg semennyire, úgyhogy rámennek egy igazi focistavadászra.

A Chelsea Jorginho személyében kiváló középpályást igazolt, Kepát viszont magasan a reális ára fölött szerezte meg, Kovacic kölcsönbe érkezett. Aztán ennyi, de még ez is több, mint amit az MU mutatott, aki egyetlen értékelhető játékost vett, Fredet.

Így aztán a CalcioMercatoTelegraph alapján azt írta, a kiábrándító nyár után inkább sportigazgatót hoznának, aki képes lenne erősíteni. A Chelsea menedzsert már igazolt a Serie A-ból, most jönne egy vezető is, de ez sem lesz könnyű menet.

Ramón Rodríguez Verdejo, vagyis ismert nevén Monchi tavaly nyáron érkezett az AS Romához Sevillából, és egy szezon alatt is bizonyított: például eladta Alisson kapust egy szekérderéknyi pénzért a Liverpoolnak, vagy épp meg tudta szerezni Justin Kluivertet a nagycsapatok elől. Pastorét is visszavitte Olaszországba, és a világbajnok Nzonzi is a Romát választotta. Jó, Malcom esetében azért nem villantott nagyot a Roma, de azt most hagyjuk.

Amióta tavaly lemondott a Chelsea technikai igazgatója, Michael Emenalo, senki sem felügyeli az igazolásokat, Monchiban látják a megoldást. Arra mondjuk kíváncsiak vagyunk, Mourinho mit szólna ahhoz, ha valakit hoznának fölé. Bár ha tippelnünk kell, akkor azt mondjuk, Mou nem lesz ott sokáig.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Szenzáció a BL-ben, a kiscsapat sorra mattolja a sztárklubokat

Megkéselte a felesége a focidrukkert, mert azt hitte, hogy őt szidja, de közben csak a VAR miatt kiabált

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve