Hónapok óta megy a pávatánc Timo Werner és a Liverpool között, most meg minden erős informátor szerint a német Londonba igazol.

A Chelsea-hez közel álló Simon Johnson és a mindenkihez közelálló, jól informált olasz, Fabrizio Romano is azt írja,

megállapodott a Chelsea és Timo Werner, a Lepzignek meg kifizetik a kért pénzt a kékek, ami 55 millió euró lesz.

null

null

Romano azt írja, a 24 éves német csatár már Frank Lampard menedzserrel egyeztet személyesen. Ez azért is izgalmas, mert Werner ezt megtette már Jürgen Klopp-pal is, a Liverpool német szakemberével hónap óta kapcsolatban van és többször kijelentette, a Liverpoolba szeretne igazolni. Úgy tűnik, ebből nem lesz semmi, a vörösök jelenleg nem tudnak ennyit fizetni érte, ő pedig nem vár rájuk.

Sky Sports szerint már kötöttek egy előzetes megállapodást is, 2025-ig ír alá a csatár és heti 200 ezer fontot fog keresni Londonban.

Werner 154 meccsen 92 gólt és 39 gólpasszt jegyez a Lipcsében, 29-szer volt eddig válogatott és 11 gólt szerzett.

A Bundesliga második legjobb csatára mindenképp a Liverpoolban akar játszani

Elutasította a Manchester United és a Barcelona közeledését is.

A Leipzig igazgatója elmondta, hova kellene igazolnia a népszerű gólvágójuknak

A játékos és a vezető ötlete megegyezik, és a kérő is erős hajlandóságot mutat. Gyönyörű frigy lehet ebből.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.