Joan Carrillo lett a Fehérvár új edzője.

A spanyol szakember 2011 és 2015 között már dolgozott Fehérvárott, utolsó szezonjában vezetőedzőként. Búcsúzása nem sikerült valami szépre:

A kialakult helyzetben a vezetőedző felelőssége megkérdőjelezhetetlen. Ha nem tudta beépíteni a távozók helyére érkező játékosokat, akkor azért, ha nem akarta beépíteni őket, akkor pedig azért.

Sajnos Joan Carrillo többszöri iránymutatás ellenére is figyelmen kívül hagyta a klub hosszú távú stratégiai érdekeit, ezzel szakmai, erkölcsi és anyagi kárt is okozott.

Ezt a vezetőség nyilatkozta róla, de anno Kovács Ferenc sem volt jó véleménnyel róla:

„Kiváló lenne egy általános vagy középiskolába, de egyetemen már nem oktathatna.”

A Vidi szerint Carrillo nem volt alkalmas, de akkor mit mondanak most?

A Videoton mesteri módon épített le egy bajnokcsapatot.

A jelek szerint azóta képzettebb lett, mert most visszaigazolta a Fehérvár, ő lett Marko Nikolic utódja:

(Fotó: molfehervarfc.hu)

A MOL Fehérvár FC szóban megegyezett Joan Carrillóval, aki a mai naptól kezdve veszi át az első csapat irányítását. Klubunk az adminisztratív folyamatok lezárását követően ad bővebb tájékoztatást a témában.

A felejtés persze igazi erény, csak hát az internetnek ez nem megy.

A MOL Fehérvár elküldte Marko Nikolicot

A Puskás elleni hazai 3–1-es vereség tehette be végleg a kulcsot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A PSG fordított Barcelonában és bejutott a BL elődöntőjébe

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship alakulását

További cikkeink a témában