Újabb tehetséget dobott ki az dortmundi utánpótlás! De pályára még nem léphet a felnőttcsapatban, túl fiatal hozzá.

Youssoufa Moukokóról már írtunk, a jól megtermett tini ugyanis sorra dönti meg a gólrekordokat a Dortmund utánpótláscsapataiban, így a Nike komoly szerződést kötött vele – 14 évesen.

Most, egy bő évvel később meg már a felnőttekkel tréningezik a 15 éves fiú, Michael Zorc sportigazgató és Lucien Favre vezetőedző ugyanis úgy döntött, praktikus lenne minél hamarabb integrálni Moukokót a csapatba, hogy megtanuljon rendesen edzeni és játszani a felnőttekkel.

Nálunk mindig az van fókuszban, hogy indig az ifjúsági akadémia fiatal tehetségeit beépítsük a profi csapatba, a Borussia Dortmund erre törekszik” – mondta Zorc. Közeli példa erre Gio Reyna, a 17 éves amerikai fiú 15 bajnokin játszott, a kupában meg parádés gólt is lőtt.

Haaland megint betalált, de most mégsem ő volt a legérdekesebb dortmundi

Pompás találattal lett a Német Kupa legfiatalabb gólszerzője az amerikai fiú.

A legújabb csodagyerek, Youssoufa Moukoko 15 éves és már megkapta a 18-as mezt a 2020/21-es idényre. A német szövetség 16 évre állította be a minimum korhatárt, a kameruni-német csatár majd novembertől lesz jogosult pályára lépni.

A Moukoko 128 gólt szerzett 86 mérkőzésen a Dortmund U17 és U19-es csapataiban. Az előző szezonban 34 gólt rúgott (és 9 gólpasszt adott) a 19-esek között, ami 15 évesen nem rossz statisztika.

null

34 goals in 20 games...and he's only 15! ⭐️ A new record for the most goals in a Bundesliga U19 season, congrats Youssoufa Moukoko! pic.twitter.com/RbS0iH1KES

Kiemelkedő tehetsége, de még mindig nagyon fiatal. A felnőttekkel kell maradnia, de a terv az, hogy az U19-ben játszik, mert fontos, hogy továbbra is folyamatos meccsterhelést kapjon” – emelte ki Zorc.

Dortmund volt ifjúsági edzője, Benjamin Hoffmann szerint Moukoko fizikailag és futballbölcsességben is lépést tud tartani a felnőttekkel, és kiemelte, az elmúlt két évben komoly szellemi fejlődésen ment keresztül Sebastian Geppert mellett, jelentősen érettebb lett.

Szóval jegyezzük meg a jövő gólvágójának nevét:

Youssoufa Moukoko

Tízmillió eurós szerződést kapott egy 14 éves futballista

14 éves, az U17-es bajnokságban játszik, és most eurómilliomos lett.

(Fotó: Lars Baron/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Két sárga lap után miért nem állították ki a világbajnok kapust?

További cikkeink a témában