A Fradi akkora előnyre tett szert, ami már behozhatatlan.

A Fradi–Vidi NB I-es csúcsmeccs tétje már a bajnoki cím volt, valamint kicsit az is, hogy vajon készen állnak-e a magyar élcsapatok a nyári nemzetközi párharcokra. A Vidi azon téren már bizonyított, és úgy fest, a Fradi is készen áll, ritka dinamikus és kemény meccset játszott a bajnokság két legjobb csapata.

Rebrov csapata kiválóan kezdte a rangadót, Tokmac egy gyors, korszerű támadás végén szépen tekerte be a Fradi vezetőgólját.

Mivel a Vidi már hatalmas ponthátránnyal érkezett a Groupamába, csak a győzelemmel maradt volna esélye a bajnoki címre. Így aztán fel kellett pörögnie, amit meg is tett, a kapott gól után brutálisan rámentek a Fradira, és addig fojtogatták, amíg hibákra kényszerítették a zöldek védelmét. Nego egyenlített is.

A meccs viszont valószínűleg az első félidő utolsó percében dőlt el, és nem egy góllal: Hadzic megkapta második sárga lapját, emberhátrányba került a Vidi. Az 58. percben Haratin fejelt be egy szögletet, utána már nem maradt esélye a fehérváriaknak.

Aztán beállt a héten büntetésből száműzött Lanzafame és vágott kettőt. Az első egy pazar szabadrúgás volt.

Majd egy labdaszerzés után 1v1-ben verte Kovácsik kapust.

A vége nagyon sima lett így, ahogy a bajnokság is, már 11 pont a Fradi előnye, egy kell a bajnoki címhez.

Ferencváros–Vidi 4–1

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

Itt van Szoboszlai Dominik összes szabadrúgásgólja a Premier League idei szezonjából

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés