Ők is igazolni szerettek volna, ha már tőlük elvittek játékost.

Miután az FC Barcelona – kihasználva az egyik szabály adta lehetőségeket – átigazolási időszakon kívül kivásárolta a Leganés csatárát, Martin Braithwaite-et. A kiscsapat a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez és a spanyol szövetséghez fordult. A madridi klub ugyanis úgy érezte, kirabolták őket, a kiesés ellen küzdenek, erre elviszik a leggólerősebb játékosukat, korrekciót szeretnének.

„Úgy gondoljuk, hogy ez a szabály nem méltányos, csak a Barcelona járt jól, a Leganést ellenben súlyos kár érte. Hallatni fogjuk a hangunkat!”

A Leganés elnöke szerint nem fair a szabály, amivel a Barcelona "elrabolta" a csatárukat

Nagyon nehéz helyzetbe került a kiesés ellen küzdő kiscsapat.

A Leganés vezetése jelezte, a Barcelonára nem haragszik, korrekten járt el, de a szabályok nem igazságosak, így fellebbeztek. Most jött meg ennek az eredménye:

a Leganés nem igazolhat új támadót, az RFEF indoklása szerint a katalánoknak a 124.3-as szabály (ez egy különleges rendelkezés) alapján engedélyezték Braithwaite szerződtetését, de a Leganésnél nem áll fenn hasonló helyzet, vagyis súlyos, 5 hónapnál hosszabb sérülés.

Így a Leganés csak szabadon igazolható futballistát szerződtethet.

BarçaTimes on Twitter

? | Leganes denied access to sign a replacement for Braithwaite. ? RFEF have informed Leganes that they are going to start proceedings to change the rule which allows for teams to sign someone in case of a player suffering a serious injury outside of a transfer window.

Victoria Pavón klubelnök közleményben azt írta, nem tesznek további jogi lépéseket, mivel már így is „helyrehozhatatlan kár érte az egyesületet”.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés