Eddig bejöttek a norvégiai igazolások a Ferencvárosnak.

Egy zalaegerszegi győzelemmel kezdte meg 2023-at a Fradi, de nemcsak a pályán pörög a bajnoki címvédő, hanem az átigazolási piacon is. Az ulloi129.hu azt írja, hogy a norvég TV2 tudomása szerint

a Fradi ajánlatott tett a Bodø/Glimt 22 éves középpályására, Hugo Vetselenre.

A válogatottban is bemutatkozó fiatal irányítót tavaly a bajnokság legjobbjának szavazták meg, vagyis már több mint nagy tehetség.

Vetselen szerződése 2023 decemberében lejár, vagyis sokáig már nem lát belőle pénzt a klubja, ennek ellenére Arilas Berg Ould-Saada, a TV2 munkatársa úgy tudja, hogy nemet mondott a Bodø/Glimt a Fradi hivatalos ajánlatára. Persze még nem mondott le róla a magyar csapat, ám egy Bundesliga-csapattal, a Stuttgarttal kell versenyeznie, ami rendesen felveri a középpályás árát. De elnézve ezt a videót, már az nagy dolog, hogy egyáltalán esélyes rá a Fradi, hogy megszerezze.

A 22 éves játékosnak 157 meccse van a norvég elsőosztályban, ezeken 27 gólt szerzett és adott 33 gólpasszt is. A Fradi korábban Tokmacot, Bolit és Zachariassent is az Eliteserienből igazolta, és ők mindig jó vételek voltak.

A Fradi légiósa: Az én csapatom szétszedné a norvég Eliteserient

Tokmac Nguen a norvég sajtónak dicsekedett, milyen jó helyen van.

A Fradi a Slovanból és a Qarabagból erősítene

Suriname-i védő és ghánai csatár érkezhet az Üllői útra.

(Fotó: Marcio Machado/Eurasia Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem akar hosszabbítani a Barcelonával a magyar kapus

Két mozdulattal megmutatta a Liverpool olasz szélsője, hogy nem felejtett el focizni

Modric történelmet írt, a Real Madrid történetének legeredményesebb játékosa lett

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés