Florian Trinks, a Fradi német középpályása nem ad túl sokat az NB I-nek, de azért össze tudja hasonlítani a Bundesligával.

goal.com-nak nyilatkozott a Greuther Fürth-től érkező játékos, aki Nagy Ádám távozása után a kezdőbe került, de nem sikerült élnie a lehetőséggel.

„Az NB I színvonala nagyjából a Bundesliga 2. szintjének felel meg.”

"A legerősebb két-három magyar klub a feljutásért küzdene a Bundesliga 2-ben. Az itteni játékosok technikásabbak, viszont a Németországban játszók taktikailag képzettebbek, ott már az alapoknál, az akadémiákban nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok taktikai képzésére."

Egyébként jól érzi magát Budapesten, ám kalandos is egyben, mert az életszínvonal alacsonyabb, mint Németországban, és a nyelv sem megy neki.

"Mindenki nagyon kedves az elejétől fogva. A mindennapi életben nem nagyon tudok kapcsolatokat teremteni, mivel a nyelv elég nehéz. Az egész ittlétemre úgy gondolok, mint egy kalandra. Minden nap tanulok valami újat, ráadásul Budapest gyönyörű város."

A Fradi jelenleg a 3. helyen áll, amitől nem boldog senki a zöldeknél.

"Csalódottak vagyunk, hogy csak a harmadik helyen állunk, nem úgy kezdtünk, ahogy reméltük. Ugyanakkor nem adjuk fel, és idén is meg akarjunk nyerni a bajnokságot. A válogatott szünetben keményen dolgoztunk, jobbak is lettünk."

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés