Szlovén lapinfók alapján akár kétmillió eurót is adna érte a Vidi.

Minden idők egyik legbizarrabb oka miatt igazolhat egy szlovén centert a fehérvári klub. Az siOL.net arról értekezik, hogy az Olimpija Ljubjana argentin-szlovén középcsatára, Andrés Vombergar iránt a MOL Vidi FC és az orosz élvonalbeli UFA is érdeklődik, mindkét klub 2 millió eurót ajánl. Noha már tíz gólt szerzett Vombergar, az Olimpija eladná, mert anyagi gondjai vannak.

Azonban az argentin-szlovén játékos eldöntötte: nem akar Oroszországba igazolni. A családja politikai okok miatt lebeszélte erről, noha évi négyszázezer eurót kereshetne ott.

Az Olimpia tulajdonosa, Milan Mandarics elmondta, miért:

„A Videoton és az oroszok is akarják, azonban nem akar Oroszországba menni, mert

az édesapjától azt hallotta, hogy a kommunisták megkeserítették a szlovének életét.

Már 24 éves, de olyan mint egy nagy gyerek. Igaz, hogy az Argentínában élő szlovének súlyos sérelmeket őriznek, de az én szemüvegemen keresztül hihetetlen, hogy ez alapján dönt.”

És így akkor inkább Magyarország. Történelemből és aktuálpolitikából nem erős a srác.

Vombergar 34 meccsen 15 gólt szerzett eddig a Ljubljanában, ebben a szezonban 16 bajnokin tíz találatnál jár. Csütörtökig kell a Vidinek nyélbe ütnie az üzletet, de ezek után nem lesz nehéz.

(Fotó: Urban Urbanc/Sportida)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

Itt van Szoboszlai Dominik összes szabadrúgásgólja a Premier League idei szezonjából

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés