Egy Willem II-focista írt történelmet.

Anuar Kali nevét jegyezzük meg, ő lett ugyanis az első játékos, akit felnőtt, férfi klubcsapatok tétmérkőzésén a videobíró (Video Assistant Referee, VAR) segítségével állítottak ki.

A mélynövésű középpályás az Ajax elleni Holland Kupa-mérkőzésen kapott először csak sárga lapot, ám néhány másodperccel később a videobíró segítsége után felülbírálta ítéletét a humán játékvezető, Danny Makkelie. A jelenetet az asszisztens elemezte ki a videoszobában, és a visszajátszás alapján rádión megüzente, hogy ez ez bizony inkább piros volt.

Reméljük, hogy a közönség kap majd információt azokról a döntésekről, amelyeket a videobíró közreműködésével bíráltak felül. Joguk van tudni, mi történt pontosan” – nyilatkozta Pol van Boekel asszisztens a mérkőzés után.

A technológiát nemrég egy francia–olasz barátságos meccsen próbálták ki először, a tesztek Hollandiában már tétmeccseken folytatódnak.

A Willem II egyébként 5–0-ra elveszítette a meccset, és ekkor is már 2-0-ra vezett ellenük az Ajax, Lasse Schöne pedig a saját térfeléről akart volna elrúgni egy labdát. Kali feleslegesen beleszállt, de lehet, hogy csak be akart kerülni a históriás könyvekbe.

A VAR technológia alkalmazása két oldalról történhet:

  • A pályán tevékenykedő játékvezető kérhet tanácsot a videobírótól
  • De a videós szobában helyet foglaló kolléga is jelezheti szóban a játékvezetőnek, ha elmulasztott egy eseményt

A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) véglegesen 2018-ban emelheti be a VAR technológia használatát a futball szabályrendszerébe.

(via nso)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés