Már biztos, hogy egy megnyert trófeával búcsúzik a Liverpooltól Jürgen Klopp. Persze lehet abból még több is.

Nem volt nehéz dolga a német menedzsernek a kezdőcsapat összeállításánál, ugyanis épphogy megvolt a tíz felnőtt mezőnyjátékosa. Sérülés miatt ugyanis hiányzott Szoboszlai, Szalah, Núñez, Jones, Alisson, Alexander-Arnold, Jota, Bajcetic, Thiago és Matip is.

A Chelsea-nél is voltak fontos hiányzók, a védelemből például James és Thiago Silva, de Pochettino kerete azért most jóval bővebb volt. Ezért sejthető volt, hogy a Liverpool nekiugrik a Chelsea-nek, mert nem volt érdeke, hogy hosszú meccset játsszon. Azután meg kiváltképp, hogy Gravenberchet is le kellett cserélni, miután Caicedo durván megtaposta.

Az első félidőben meg is volt a vörösök fölénye, és volt is néhány nagy helyzete, de a legnagyobb a londoniak előtt adódott. És volt egy visszaVAR-ozott Chelsea-gól is, néhány centin múlott. Egy óra játék után úgy tűnt, megszerzi a vezetést a Pool, de hosszú vizsgálás után visszavonták Van Dijk fejesgólját is.

Ahogy telt az idő, egyre több helyzete lett a kékeknek, Gallagher egyedül rúghatott volna vagy hármat, de mindent kihagytak. A 87. percben Klopp úgy döntött, rábízza a fiatalokra a meccset, beküldött két tinit, így a végén már jó pár csikóval állta a sarat a Liverpool. Láthatóan várták a tizenegyeseket.

De Van Dijk megmentette ettől a csapatát, mert fejelt még egy gólt, ezúttal a 118. percben, és ezt meg is adták.

Ezzel a Liverpoolé lett a Ligakupa, Szoboszlai Dominik pedig a négy osztrák bajnoki címe, három Osztrák Kupa-győzelme és két Német Kupa-diadala mellett immár angol Ligakupa-győztes is.

  • Ligakupa, döntő
  • Chelsea–Liverpool 0–1 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után
  • Gólszerző: Van Dijk (118.)

(Fotó: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában

Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés