Hamarosan a végéhez ér a Liverpool, Bayern München, Barcelona körforgás.

Paul Joyce és Fabrizio Romano is arról számolt be, hogy

a Liverpool elfogadta a legújabb ajánlatot, vagyis megegyezett a Bayern Münchennel Sadio Mané eladásáról.

Az átigazolási díj garantált összege 32 millió euró, azonban további 8 millió euró aktiválódhat, összesen tehát 40 millió eurót kaphat a Liverpool, ha Mané jól teljesít Münchenben.

A Liverpool eredetileg nagyjából 50 millió eurót szeretett volna kapni, azonban Mané tisztességes körülmények között, közvetlenül a Bajnokok Ligája döntője után jelezte távozási szándékát, így nem akartak a vörösök keresztbe tenni.

A harmincéves szenegáli legenda volt Liverpoolban, mindent megnyert, sőt közben a válogatottal is a csúcsra jutott, amikor Afrika-kupát nyert. 269 meccset játszott a Liverpoolban, ezeken 120 gólt rúgott, és most egy másik legendát, Robert Lewandowskit hivatott majd pótolni.

A körforgás ugyanis úgy jön ki, hogy a Bayern a lengyel helyére kereste Mané, akinek a helyére pedig Darwin Núñez érkezett a Poolhoz. Vagyis hamarosan bejelentik Lewandowski távozását is, aki meg a Barcelonába igazol.

Lewandowski: Valami meghalt bennem, el akarom hagyni a Bayernt

Ha Lewandowskin múlik, többé nem látjuk Bayern-mezben.

(Fotó: Etsuo Hara/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve