Győzelemmel kezdett a Liverpool a Bajnokok Ligájában, de aligha számított ekkora erőlködésre.

A Milan ugyan egyre erősebb, de azért messze van még attól, hogy tényező legyen a BL-ben. Ezt azért Klopp is látta, pihentette is Van Dijkot. Majdnem megbánta.

Az első 42 percben nagy fölényben volt a Liverpool, főleg a meccse legelején fojtotta meg teljesen a Milant a presszinggel, jöttek is sorra a helyzetek. A 9. percben a vezetés is meglett Alexander-Arnold Szalahhal kényszerítőzött, majd lesétált az alapig, ahonnan középre akarta adni, de Tomori belevetődött, róla pattant a kapuba.

Öt perc múlva egy tizenegyest is lőhetett a Pool, ha Szalah belövi, alighanem eldől a meccs, ám Maignan védte. Ekkor sem tűnt úgy, hogy baja lehet belőle a hazaiaknak, ám a 42. percben egyszer csak elindult a Milan, Matipék pedig úgy rohangáltak, mintha belennének állva. Sakk-mattra játszották az olaszok, Rafael Leao nagy labdát adott Rebicneknek, a horvát pedig állítás nélkül elrúgta a hosszú sarokba.

Két perc múlva megint végigment a Liverpool védelmén a Milan, ezúttal is könnyedén szétzilálták őket: Theo Hernández lövését még blokkolta gólvonalon Robertson, de Brahim Díaz ért oda legelőször, ami nem csoda, mert gyakorlatilag kevesebben voltak a vörösök, és máris ott a fordítás.

Volt rá esély, hogy szétesik a Liverpool, jókor jött a szünet. A második félidőre pedig ismét úgy jöttek ki, hogy nem kérdés, ki a jobb, Szalah már a 49. percben egyenlített.

A 69. percben nyerte meg másodszor a meccset Klopp együttese, Henderson piszok nagy góljára már nem jött válasz.

A csoport másik meccsén, az Atletico Madrid–Portón nem esett gól, így a Liverpool vezeti a csoportot.

Bajnokok Ligája, B-csoport

Liverpool–Milan 3–2

(Fotó: Alex Livesey - UEFA/UEFA via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés