Még mindig tart a fűmizéria. Viszont az AEK ellen a Vidi fog játszani.

Kedden este a MOL Vidi FC Felcsúton 0–0-s döntetlent játszott Malmö FF-fel, így idegenben lőtt góllal kiejtette a svéd bajnokot a Bajnokok Ligájából. Az északiak ugyan elismerték, a Vidi nem érdemtelenül jutott tovább, de azért folytatták a meccs előtt már csúcsra járatott fű-gate-et. Felnyomták a magyar klubot az UEFA-nál a Pancho Aréna gyepszőnyege, illetve annak hiánya miatt.

„Nem hiszem, hogy méltó volt a pálya állapota egy BL harmadik körös párharchoz. De nem erre fogjuk az eredményt. Ennek ellenére világosan jeleztem az UEFA-nak, mit gondolunk erről. Ők megkapták és feljegyezték az észrevételünket, de nem válaszoltak”

– mesélte csalódottan Niclas Carlnén, a Malmö ügyvezetője.

 

A csapat csatára, Markus Rosenberg viszont beismerte, hogy a Vidi jól játszott, és csak magukat hibáztathatják a kiesés miatt.

„Nem gondolom, hogy ez egy nagy, csúnya bukás lenne. A Vidi elképesztően szervezett volt, nem sok csapat van, amely gólt tudna szerezni ellene.

Igaz, támadásban csak kontrákkal próbálkoztak, és ha ezt tudod kontrollálni, akkor nem tudnak túl sok lehetőséget kialakítani. Türelemjáték volt, hiszen nagyon védekezőek voltak. Mi alakítottuk ki a több helyzetet a két meccs során, eleget ahhoz, hogy gólokat szerezzünk, az ellenfélnek csak néhány kontrája volt. Mindent egybevéve, több gólt kellett volna szereznünk, csak magunkat hibáztathatjuk.

A Vidi jövő szerdán 21 órától a Groupama Arénában játszik a görög AEK Athénnal a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában.

(Fotó: MTI / Illyés Tibor)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve