Sorozatban tizenegyedszer nyert a City az Arsenal ellen a Premier League-ben, abszolút nyitott lett a bajnoki harc.

Elhalasztott meccset pótoltak szerda este a Premier League-ben, mégpedig a legnagyobb csúcsrangadót: a bajnokságot vezető Arsenal a három ponttal mögötte álló (és egy mérkőzéssel többet játszó) Manchester Cityt fogadta.

De nem elég, hogy az első két helyezett találkozott, a kispadon is pikáns volt az ütközet. Az Arsenal menedzserének, Mikel Artetának Pep Guardiola volt a mestere, mellette volt segédedző Manchesterben. Mindketten húztak is váratlant, Arteta White helyett Tomijaszut jelölte a kezdőbe, Guardiola pedig Bernardo Silvát balbekkbe tette.

Az első félidő a listavezető Arsenalé volt, de a vezetést mégis a City szerezte meg, épp a bekerülő Tomijaszu hatalmas hibájából. A rövidre sikerült hazaadását De Bruyne emelte át Ramsdale felett.

Ezt még ki tudta egyenlíteni az otthon játszó Arsenal, Nketiah elütése miatt megadott büntetőt Saka rúgta be.

A második félidőben aztán a City erőt demonstrált, ekkor már nem sok esélyt adott az általa üldözött londoniaknak, és ez gólokban is kijött. Előbb Grealish szerzett vezetést.

Aztán betalált Haaland is, eldöntve a meccset.

Ezzel a győzelemmel pontban utolérte a City az Arsenalt, sőt a jobb gólkülönbség miatt a tabella élére ugrott. Igaz, az Arsenalnak eggyel kevesebb meccse van.

Premier League, 12. forduló, elhalasztott mérkőzés

  • Arsenal–Manchester City 1–3
  • Gól: Saka (42. – 11-esből), ill. De Bruyne (24.), Grealish (72.), Haaland (82.)

Még gúnyolni sem tudom őket – mondta az Arsenalról az MU-legenda

Rio Ferdinand nyilatkozata után hivatalosan is bajnokesélyesnek mondhatjuk az Arsenalt.

(Fotó: Adam Davy/PA Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.