A Manchester United néhány napon belül előbb a Tottenhamet, most pedig a Manchester Cityt is legyőzte.

Az Etihadban megrendezett városi derbit az MU kezdte sokkal jobban, a vendégek remek játékot mutattak az első félidőben, sorra dolgozták ki a helyzeteket. A City félóra után kétgólos hátrányba került, és bár feljött a második félidőben, végül csak szépíteni tudott.

Tizenegyesből Rashford szerezte meg az MU első gólját: Majd Martial talált be Ederson kapujába: A City csak szépíteni tudott, Otamendi fejelt gólt: A címvédő Manchester City 16 forduló után már 14 pontos hátrányban van a Liverpool mögött, a legutóbbi három meccséből csak egyet tudott megnyerni Guardiola csapata. A United ötödik a tabellán.

Szintén Premier League:

Puskás-díjra esélyes szólógólt rúgott a Tottenham támadója

Szon Hungmin meglőtte a Premier League-idény eddigi legszebb gólját.

(Fotó: Getty Images)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Real Madrid és José Mourinho mindenben megegyezett, a portugál visszatér a Madridhoz

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Valami csoda folytán neked sikerült jegyet szerezni a budapesti BL-döntőre?
0% Igen
100% Nem