A Milan kozmetikázta az amúgy gyenge szezonját.

Nincs jó éve a Milannak, a bajnokságban mindössze a 9. helyen áll a csapat, miközben a legnagyobb rivális Inter a Napolival holtversenyben vezeti a tabellát. Az Olasz Kupában azonban némiképp vigasztalódhat a Milan, Conceicao csapata ugyanis bejutott a döntőbe. Ráadásul egy nem akármilyen eredmény után egy nem akármilyen ellenféllel szemben. Az elődöntő első meccsén 1–1-es döntetlent játszott az Inter és a Milan, a visszavágót

a papíron idegenben játszó AC Milan azonban magabiztosan 3–0-ra behúzta, 4–1-es összesítéssel bejutott a döntőbe.

Luka Jovic duplázott, a szerb csatár mellett a holland Tijjani Reijnders volt még eredményes. A Milan ellenfele minden bizonnyal a Bologna lesz, miután az első meccsen 3–0-ra legyőzte az Empolit, a visszavágót csütörtök este rendezik meg.

Összefoglaló:

Az Inter és a Milan egyébként már ötször találkozott az idei szezonban, kétszer a bajnokságban és a kupában, egyszer a Szuperkupában, az ötből három meccset a piros-feketék húztak be, kettő döntetlen lett.

Ez is érdekelhet:

Milánóban sem kérnek a korábbi 127 milliós támadóból

A szezon végén biztosan távozik Joao Félix az AC Milantól.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.