A Milan igyekszik akkorát hajrázni az igazolási szezonban, hogy odaférjen a legjobb négybe a Serie A-ban.

Valószínűleg nem fog sikerülni, a Juventus, a Napoli, az Inter és a Roma is erősebbnek tűnik, de Leonardo igazgató Maldinivel karöltve azért remek munkát végez. Pedig már jó pár éve nem túl vonzó a Milan.

A Bonucci–Caldara és Higuaín üzletből nem jött ki rosszul a Milan, rögtön lett egy klasszis csatára egy tehetséges védő mellett. Bonucci persze a világ egyik legjobbja, de Caldara is az lehet pár éven belül. Bakayoko a középpályán segíthet sokat, nyilván szintekkel jobb, mint amit a Chelsea-ben mutatott.

Most pedig megszerezték a világbajnokság egyik legjobb baloldali védőjét, az uruguayi Diego Laxaltot. A Genoa baloldali mindenese ráadásul nem volt drága sem, mert Lapadula árával még lógott a Genoa a Milannak.

A nyáron egyébként már szerzett egy balbekket a Milan, azonban a horvát válogatott Ivan Strinic sérült, és nem is látják, mikor épülhet fel. Ott van még a posztra a svájci Rodríguez is, viszont a 25 éves Laxalt tud játszani szélsőt is, amiből viszont nagyon kevés van a piros-fehéreknél.

Mellette érkezett még a spanyol Samu Castillejo is, aki szintén ballábas szélső.

Leonardo azonban még nem tekinti lezártnak az uborkaszezont, még egy (nagy) dobásra készül: teljesen bele van szerelmesedve Szergej Milinkovics-Szavicsba, a Lazio középpályásába.

A hatalmas termetű szerbért egy kölcsön+kötelező opciós ajánlatot küldtek, illetve dehogy egyet, már többet is. Az utolsó 40 millió az egyéves kölcsönért, ami után 80-ért megveszik jövőre. A pénzügyi fair play miatt csak így tudná megszerezni a Milan SMS-t.

Igen ám, de Milinkovics-Szavicsért még a Juventus és a Real Madrid is kopogtat, és a szerb inkább játszana ezekben a csapatokban, mint a Milanban. Mivel a Juve felbontotta Claudio Marchisio szerződését, épp felszabadult egy hely a középpályán. Madridban meg Kovacic helye üres.

Ma zárnak Olaszországban, érdemes figyelni, mert még izgalmas események várhatóak.

 

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés