Erling Moe, a Molde edzője a játékvezetők munkájával nem volt elégedett, a meccsről azt mondta, könnyű gólokat engedtek a Fradinak, de így is nyerniük kellett volna.

A Ferencváros kétgólos előny után hatgólos meccsen ikszelt a norvég Moldével a Bajnokok Ligája playoffkörének első meccsén:

Kettővel vezetett Norvégiában a Fradi, végül hatgólos meccsen ikszelt

Kétgólos előnyben volt Rebrov csapata a második félidő elején, aztán rúgtak hármat a hazaiak, de a végén egyenlíteni tudott a Fradi. Így a magyar bajnok várja kedvezőbb helyzetből a Bajnokok Ligája playoffkörének jövőheti visszavágóját.

Meg kell mondjam, nem egészen értem, hogy mi alapján lett tizenegyes az egyik kezezésből, miért nem lett a másikból, amikor a két eset nagyon hasonlított egymáshoz. A mérkőzést egyébként meg kellett volna nyernünk, annak ellenére, hogy könnyű gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek. A második félidőben mindent feltettünk a pályára, úgyhogy büszke vagyok a csapatra, még ha az eredmény miatt, főleg annak alakulása miatt kicsit csalódottnak is érzem magam. Győzni megyünk Budapestre, ma bizonyítottuk, hogy képesek lehetünk erre

értékelte a meccset a norvégok edzője.

A meccsen egyébként két vitatott eset volt, előbb a 77. percben Haratin blokkolt egy lövést a Molde tizenhatosán belül, hosszú percekig nézték vissza az esetet, de végül nem adott tizenegyest Carlos del Cerro Grande. A 87. percben Zubkov lövése után Brynhildsen kezére pattant a labda, itt viszont már tizenegyest ítélt a spanyol játékvezető.

Dibusz és Rebrov értékelése:

„A második gólunk megszerzése után egy hatalmas káosz vette kezdetét a pályán”

Hiába vezetett kettővel, végül ikszelt a Ferencváros a BL-selejtezőben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés