Már korábban is jeleztük, hogy igazi nagyágyúk érkezhetnek áprilisban a budapesti ATP-tornára, most pedig újabb nagy nevet jelentettek be. Mindeközben a selejtezők már el is kezdődtek.

A szervezők több helyen még azt is megszellőztették, hogy a világelső is nevezhet a versenyre, ám Andy Murray végül Barcelonát választotta Budapest helyett. Állítólag döntésében a bizonytalan időjárás is közrejátszott, bár nyilván egyébként is furcsa lett volna, ha egy ilyen szintű játékos megjelenik egy új, alacsonyabb szintű tornán.

Ennek ellenére nincs okunk panaszkodni, hiszen számos nagy név ragad ütőt a jövő héten, a világranglista első hatvan helyezettje közül itt lesz például Lucas Pouille (aki jelenleg épp Monte Carloban menetel nagyszerűen), Gilles Simon, Fernando Verdasco, Ivo Karlovic, Viktor Troicki, és mint kiderült, az olasz fenegyerek, Fabio Fognini is.

A ranglista 29. helyén tanyázó játékos kétségtelenül az élmezőnyhöz tartozik, páratlanul finom kezének köszönhetően csodálatos dolgokra képes. Persze a finomságok mellett az ütőereje is megvan, hatalmas tenyeresei is kellettek ahhoz, hogy karrierje során háromszor is elkapja Rafael Nadalt. Eddig összesen 4 ATP tornagyőzelmet tudott bezsebelni és salakon a legeredményesebb. Hamarosan meglátjuk, mire megy majd a budapesti salakon...

HUNgarianTENNIS on Twitter

Today's gallery @ the Gazprom Hungarian Open w/ @Stako_tennis @Gombitos @MariusCopil https://t.co/YoNrLYP5Fd

Mindeközben szombaton már a selejtező kezdetét is veszi, méghozzá magyarokkal a mezőnyben. Balázs Attila a szerb Dusan Lajovic, míg Piros Zsombor az ukrán Szerhij Sztahovszkij ellen lép pályára. A legmagasabban rangsorolt játékosunk, Fucsovics Márton szabadkártyával a főtáblán kezdi majd meg szereplését a hazai rendezésű tornán.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés