A szezonban már a második edzőjét rúgta ki az olasz bajnok.

Bő félév alatt már a negyedik új edzője lesz a Napolinak. Az előző olasz bajnokság győztesétől a tavalyi idény végén távozott Spalletti, a helyére érkező Rudi Garcia bő öt hónapot kapott, a franciát váltó Walter Mazzarri pedig még hármat se.

Mazzarri helyét Francesco Calzona veszi át, aki a szezon végéig kötött szerződést a nápolyi csapattal.
Calzona hétfő este írt alá, az első edzését kedden tartja, az első meccse szerdán a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágója lesz, vagyis rögtön a mély vízbe kerül.

Az 55 éves edző korábban többször is volt másodedző a Napolinál, 2022-ben is a Napolit hagyta el a szlovák válogatott szövetségi kapitányi kispadjáért, ezt a pozíciót azóta is betöltötte és a mostani kinevezése után is marad Szlovákia szövetségi kapitánya.

A Napolinak – azt követően, hogy tavaly scudettót nyert – idén esélye sincs még a BL-indulásra sem, 14 fordulóval a bajnokság vége előtt 9. a tabellán, 27 pontra lemaradva a listavezető Intertől.

A Napoli BL-ellenfele, a Barcelona sincs feltétlen csúcsformában:

Dupla dráma után nyert a Barcelona Vigóban

Három és fél év után tudott ismét Vigóban nyerni a Barcelona. Na de hogyan!

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Azért hozta ki a börtönből a ketrecharcos a ketrecharcost, aki korábban legyőzte, hogy visszavághasson neki

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

A Real Madridnak és a Barcelonának is 3 százaléknál kevesebb esélye van arra, hogy megnyerje a BL-t

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés