Na nem az első helyen, az egyértelmű volt, leginkább a Dortmund élénksége feltűnő.

A július eleji összegzés alapján a madridiak húztak bele leginkább a költekezésbe. A nyár vége azonban még messze van, de nagyot nem tévedünk, ha azt mondjuk, vélhetően a Real Madrid marad is az élen, elvégre még legalább egy szupersztárt (Pogba) meg akarnak szerezni Zidane-ék. Bár a Barcelona nagyot ugorhat a listán, ha összejön a Griezmann- és a Neymar-szerződés.

Ami viszont meglepő, és már ezen egyszer elcsodálkoztunk, hogy a Dortmund micsoda lendülettel kezdte a nyarat. Perpillanat a harmadik helyen áll, előzi a Bayernt. Ez majd változni fog, a Borussia már nem fog sokat költeni, a München viszont még vadászik egy-két klasszis támadóra. A Dortmund mellett a Sevilla pozíciója is érdekes, ők is belehúztak.

10. AS Roma (64,35 millió font)

  • Leonardo Spinazzola (26,55 millió, érkezett: Juventus), Amadou Diawara (18,9, Napoli), Bryan Cristante (18,9, Atalanta).

9. Napoli (64,8)

  • Konsztantinosz Manolasz (32,4, AS Roma), Alex Meret (19,8, Udinese), Giovanni Di Lorenzo (7,2, Empoli), David Ospina (3,15, Arsenal), Oresztisz Karnezisz (2,25, Udinese).

8. Manchester United (64,8)

  • Aaron Wan-Bissaka (49,5, Crystal Palace), Daniel James (15,3, Swansea City).

7. Manchester City (75,5)

  • Rodri (63, Atlético Madrid), Zach Steffen (7,2, Colombus Crew), Angelino (5,3, PSV).

6. Sevilla (96,3)

  • Jules Kounde (22,5, Bordeaux), Lucas Ocampos (13,5, Marseille), Diego Carlos (13,5, Nantes), Munas Dabbur (13,5, Salzburg), Joan Jordan (12,6, Eibar), Luuk de Jong (11,35, PSV), Maximilian Wöber (9,56, Ajax).

5. FC Barcelona (101,7)

  • Frenkie de Jong (67,5, Ajax), Neto (Valencia, 23,4), Emerson (10,8, Atletico MG)

4. Bayern München (106,2)

  • Lucas Hernandez (72, Atlético Madrid), Benjamin Pavard (31,5, Stuttgart), Jann-Fiete Arp (2,7, Hamburg)

3. Borussia Dortmund (114,75)

  • Mats Hummels (27,45, Bayern  München), Nico Schulz (22,95, Hoffenheim), Thorgan Hazard (22,95, Borussia Mönchengladbach), Julian Brandt (22,5, Bayer Leverkusen), Paco Alcacer (18,9, Barcelona)

2. Atlético Madrid (176,4)

  • João Félix (113,4, Benfica), Marcos Llorente (27, Real Madrid), Felipe (18, Porto), Renan Lodi (18, Athletico-PR), Hector Herrera (ingyen, Porto).

1. Real Madrid (272,7)

  • Eden Hazard (90, Chelsea), Luka Jovic (54, Eintracht Frankfurt), Eder Militao (45, Porto), Ferland Mendy (43,2, Lyon), Rodrygo (40,5, Santos)
Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés