Történt ugyanis, hogy az egyik ghánai képviselő, Isaac Adongo nagyon emlékezetesre akarta faragni a felszólalását, amelyet Mahamudu Bawumia alelnöknek jegyzett. Klasszikus politikai helyzetet képzeljünk el, elegáns göncbe öltözött képviselőket a parlamentben, verbális adok-kapokat, miegymást. Aztán egyszer csak előkerült Harry Maguire neve a palackból.

Megpróbáltuk a képviselő úr szavait szabadfordításban visszaadni, érdemes azonban megnézni az eredeti felvételt is.

„Harry Maguire egy védő, aki régen leszerelt mindenkit, minden lövés elé odaállt, egykor a világ egyik legjobb védőjének hitték, majd a Manchester United leigazolta. Aztán ő lett a legnagyobb veszélyforrás a Manchester United védelmében, aki szerelte a csapattársait, az ellenfélnek pedig gólpasszokat osztogatott. Ha a másik csapat nem tudott gólt lőni, hát Maguire megoldotta helyettük. De nálunk is van egy Maguire, egy gazdasági Maguire, akit egykor az emberek a legjobbnak hittek, aki most egyetemen tart előadásokat. Az én kérdésem viszont az, hogy miért biztosítunk továbbra is lehetőséget ennek a Maguire-nek, hogy a védelmünk gyenge pontjaként veszélyeztesse a saját kapunkat?”

Bár a szokatlan beszéd közben a képviselőtársak többször is elröhögték magukat, a (sport)világ egy ideig nem fogja könnyen elfelejteni ezt az analógiát.

Harry Maguire egyébként tényleg mémesült az elmúlt időkben – az angol bekk nincs jó passzban, a Manchester United kezdőcsapatából is kiszorult; Gareth Southgate azonban továbbra is bízik benne, és az idei vb-n jó teljesítményt nyújt. A Maguire vezette angol csapat az utóbbi két meccsén nem kapott gólt, és csoportelsőként jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba, ahol Szenegállal néznek vasárnap este farkasszemet.

Ezek is érdekelhetnek:

Szabályos góllal jutott tovább Japán?

Elsőre szabálytalannak tűnt a japánok gólja, de csak elsőre.

Kimmich: Ez karrierem legrosszabb pillanata

Érthető módon rendkívül csalódott volt a német válogatott futballistája a kiesés után.

Az 90. percben hagyta ki a vb egyik legnagyobb és legfontosabb ziccerét Lukaku

Egyetlen másik játékos se hagyott ki több ziccert a katari vébén, mint amennyit Lukaku elpuskázott egyetlen félidő alatt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A Fradi fordított, ott van az Európa-liga legjobb 16 csapata között

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés