Íme a Player Európa-bajnoki All Star-csapata, melybe néhány posztra tudott csak beférni nem spanyol játékos. A selección fölénye minden szinten elképesztő volt.

Azon kívül, hogy a teljesen más dimenzióban játszó Vörös Fúria simán, 4-0-ra atomjaira szedte az erejével teljesen elkészült, amúgy is gyengébb olasz válogatottat, csúcsokat is döntögetett ugye. Plusz forradalmasította a labdarúgást, de ebbe most nem mászunk bele, maradjunk a száraz tényeknél. A torna legjobbja, Andrés Iniesta, a gólkirály pedig Fernando Torres lett. És az All Star-együttes is főleg spanyolokból áll, ami nem csoda, hisz Spanyolország négy győzelem mellett kétszer ikszelt és egyetlen gólt kapott, még az első meccsen. Íme a Player legjobb csapata.

Gianluigi Buffon

Gigi kapott ugyan négy gólt a fináléban, de egyikről sem tehetett, a spanyolok ziccerig játszottak mindent. Azt megelőzően viszont az egész tornán nagyszerűen védett a csúcsot döntő (a legtöbbet Eb-n játszó olasz lett) kapus, az elődöntőbeli kezdeti bizonytalanságából sem lett gond, a negyeddöntőben meg felfoghatatlanul nagyot mentett az angolok ellen.

Álvaro Arbeloa

A spanyolokat úgy engedte el az Eb-re a szakma, hogy aggódik a két szélsővédő miatt, úgy érezték, az lesz a címvédő gyenge pontja. Ehelyett kissé lesarkítva, de ott nyerték meg a kontinensviadalt, a szürke Arbeloa például szinte hibátlanul tette a dolgát hátul, és rendre feltűnt elől. Levette a pályáról Cé Ronaldót és Ribéryt is.

Mats Hummels

A Dortmund remek felépítésű bekkje tanárian játszott egészen az elődöntőig, megkockáztatom, az egész mezőny legjobbja volt. Egyrészt áthatolhatatlannak tűnt, másrészt utolsó ember létére egyszer sem szabálytalankodott! Az elődöntőben azonban betlizett, az első olasz gólban vastagon benne volt. De azért megérdemli, hogy All Star legyen, noha Piqué és Pepe is nagyszerű volt.

Sergio Ramos

A Real Madridban Mourinho bevitte középre, ő pontosan tudta, hogy a világ egyik legjobb jobbhátvédje még annál is jobb középhátvéd. Sergio Ramos hibátlanul pótolta Puyolt Piqué mellett, az UEFA Castrol Edge indexe alapján ő volt az Eb legjobbja. Persze ezek csak számok, ha a teljes mezőnyben a legjobb nem is, a védők között talán.

Jordi Alba

Azért csak talán Ramos, mert Jordi Alba akkorát játszott, hogy a Barcelona vezetői napról-napra többet kínáltak érte a Valenciának. A ballábas Dani Alves végigsprintelte az egész tornát, aminek meg is lett az eredménye, a döntőben góllal tette fel teljesítményére a koronát. Az újonc a torna felfedezettje és a Player személyes kedvence lett.

Andrea Pirlo

Pirlo életműdíja is ez, hiszen könnyedén beszúrhattuk volna ide Khedirát, Sergio Busquetst vagy épp Xabi Alonsót. Csakhogy az olasz válogatott legjobbjának, akit három meccsen is a mérkőzés emberének választottak, itt a helye. Andrea 33 évesen élete egyik legjobb szezonját futotta, bajnok lett a Juvéval és kis híján Európa-bajnok a squadra azzurrával. Vélhetően ez volt az utolsó esélye, hogy nagy tornát nyerjen Olaszország színeiben, nem véletlenül tört el a mécses a meccs után.

Xavi

Xavi már most legenda, pedig még van benne egy-két jó év. Nem brillírozott úgy, ahogy megszoktuk tőle, de döntött egy passzcsúcsot és a fináléban két elképesztő gólpasszt adott. Amúgy az olaszok ellen is ő adta a legtöbb átadást, 92 kísérletéből 85 volt pontos. Xavi az egyetlen játékos, aki két különböző Eb-döntőn is adott gólpasszt (2008: 1, 2012: 2).

Andrés Iniesta

A Barcelona irányítója, támadója, mindenese a Player stabil kedvence, aki a torna MVP-je lett. Nem meglepő, noha gólt nem szerzett és gólpasszból is csak egyet osztott ki, háromszor választották a meccs legjobbjának. Legutóbb a döntőben. Iniesta  most már a spanyol válogatott legfontosabb tagja, szimbóluma, a selección fazonszabásza. Elképesztő, ahogy megbontja a védelmeket és osztja a halálos passzokat. Zseni.

David Silva

A Manchester Cityvel bajnoki címet szerző szélső a vébén még csak mellékszereplő volt, ám idén már a selecciónban is alapember lett. Ilyen idény után nem csoda. A ballábas középpályás támadót játszott a csatárnélküli szisztémában és 5 pontot szerzett a kanadai táblázaton (2 gól + 3 gólpassz). A döntőben az ő fejesével indult be az ibériai henger.

Cristiano Ronaldo

Cé pocsékul rajtolt, mázlija volt, hogy a többiek kihúzták a csávából és versenyben tartották a válogatottat. Aztán viszont a Real támadója tartotta életben, majd juttatta tovább Portugáliát, a hollandoknak kétszer is beköszönt, majd Csehország ellen is ő szerezte a továbbjutást érő gólt. És emellett a szokásos hisztizése ellenére rengeteget dolgozott is. Három gól és második hely a Castrol Edge index listáján.

Mario Balotelli

Super Mario döntőbe lőtte az olasz válogatottat, a németek ellen lőtt két gólja - és az utána következő méltán híres nagy jelenete - nagyban hozzájárul, hogy a listára kerüljön, de az őrült manchesteri jól játszott és harcolt az egész Eb-n (3 gólig jutott), de ami még fontosabb nála, meglehetősen fegyelmezetten. A döntőben ugyan momentuma sem volt a remeklő spanyol bekkek mellett, ám mikor tíz főre fogyatkoztak, beállt a sorba és visszament a középpályára. Riszpekt.

Az All Star csapatba ugyan nem fért be, ám végre itt van magyarul is Ibrahimovic önéletrajzi könyve!

(fotó: clikhear.palmbeachpost.com, daylife.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szögletből rúgott gólt a Man. Unitednek a Tottenham csapatkapitánya

11 percen át farkasszemezett a világ két legjobb nehézsúlyú bokszolója

Fociművészet ebből a kameraállásból a Real Madrid játékosának gyönyörű gólja

További cikkeink a témában