Carlos Tévez szerint ideje ráeszmélni, hogy mi és ki a fontos.

A 76-szoros argentin válogatott, korábbi Man. United-, City- és Juventus-támadó szerint ideje jótékonykodni a profi focistáknak. Tévez az America TV-nek nyilatkozott arról, ki hogyan vehetné ki a részét a vírus miatt kialakult kaotikus helyzetben.

„A profi labdarúgók gond nélkül élnek fél évig vagy egy évig fizetés nélkül. Azok miatt aggódom, akik már reggel hatkor munkába indulnak, és este hétre érnek csak haza, hogy így ételt tudjanak tenni az asztalra. Itt az idő, hogy mi, futballisták tegyünk végre az emberekért. Ideje, hogy végre a csapatok vezetősége is rájöjjön, mi a labdarúgás világában olyan helyzetben vagyunk, hogy segítenünk kell másokon. Mi történne például, ha a reggeli edzések helyett inkább az lenne kötelező, hogy segítsünk valahogy az embereknek? Lehet videókat csinálni, meg okosakat mondani, de az igazi segítség az, ha kimegyünk az utcára, és azokat támogatjuk, akik tényleg rászorulnak!”

A játékos reméli, hogy a járvány megtanítja az embereket arra, hogy jobban figyeljenek egymásra, és segítsék a másikat.

Emeljük kalapunkat az egyik legjózanabb focista előtt, bár emeljük ki, hogy már szinte mindegyik nagy klub játékosai lemondtak a fizetésük nagy részéről.

Messi és Ronaldo is kórházaknak adományozott

Mindkét futballsztár próbál segíteni a koronavírus-járvány leküzdésében.

(via; fotó: Marcelo Endelli/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Modric történelmet írt, a Real Madrid történetének legeredményesebb játékosa lett

Megvan a darts-vb első kilencnyilasa

Messi a világbajnoki trófeával nosztalgiázott

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés