Nagy hete van a Real Madridnak, a BL-negyeddöntő után az el Clásicót is behúzta.

Hiába vezetett kétszer is a Barcelona Madridban, pontot nem szerzett, így eldőlt a spanyol bajnokság.

A Real 3–2-re megnyerte a klasszikust, ezzel 11 pontra nőtt az előnye a La Ligában.

A Barcelona egy szöglet után a 6. percben sokkolta a hazaiakat, Christensen ugyanis befejelte Raphinha beadását és ezzel vezetést szerzett a vendégcsapat. Sokáig azért nem örülhetett a katalán együttes, a 18. percben tizenegyesből egyenlített a Real Madrid, Vinícius Jr. révén. A büntetőt Lucas Vasquez hozta össze, aki beakasztotta a lábát a rutintalan Cubarsíéba.

De a Barcelona másodszor is vezetést tudott szerezni, az egész meccsen parádésan játszó Lamine Yamal beadását vagy lövését Lunin középre paskolta, Fermín López pedig bekotorta.

Négy perc múlva viszont megint egál volt, Lucas Vasquez ezúttal befejező volt, Cancelo pedig ismét csak szemlélő. A slusszpoén viszont nem a Barcelonáé volt, hanem a Realé, pedig ekkor már sem Vinícius, sem Rodrygo nem volt a pályán.

De Bellingham igen.

A Real győzelme tehát azt jelenti, hogy visszaveszi a bajnoki címet a Barcelonától.

  • Real Madrid–Barcelona 3–2 (1–1)
  • Gólszerző: Vinícius Júnior (18. – 11-esből), Lucas Vázquez (73.), Bellingham (90+1.), ill. Christensen (6.), Fermín López (69.)

(Fotó: Florencia Tan Jun/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés