Spanyol és olasz megbízható források tényként kezelik, hogy David Alaba a Real Madridban folytatja.

Az átigazolási ügyekben tévedhetetlen Fabrizio Romano és a Marca is azt írja, hogy Alaba és a spanyol klub megegyezett, a játékos a következő hetekben fogja aláírni a szerződést.

Romano szerint a középhátvédként és szélső védőként is bevethető Alaba 12 millió eurót fog szezononként keresni. Alabának háromszor ajánlott szerződéshosszabbítást a Bayern, de a játékos egyiket sem fogadta el, és ugyancsak visszautasította a PSG és a Liverpool érdeklődését is. Mindenképp a Real Madridhoz akar(t) igazolni, számára a Real az álomklub.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fabrizio Romano (@fabriziorom) által megosztott bejegyzés


Alaba még mindig csak 28 éves, piaci értéke 60 millió euró, de mivel szabadügynök, így ingyen szerzi meg a Real Madrid. Az osztrák játékos a Bayern saját nevelésű futballistája, 2011 óta az első keret tagja, többek között Bajnokok Ligáját és kilenc bajnoki címet nyert a bajor klubbal.

Bayern:

Január közepe van, de a Bayern idén már több meccset veszített el, mint 2020-ban

Zsinórban kétszer legyőztek a Bayern Münchent, és ez a bajor csapatnál már hullámvölgynek tekinthető.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Alig hisszük el, melyik európai klubhoz igazolhat Cristiano Ronaldo

A francia elnök maximális nyomásgyakorlással próbálja elérni, hogy Mbappé ott legyen az olimpián

Itt egy újabb futballista, akinek kiemelkedően alacsony a fájdalomküszöbe

További cikkeink a témában