James Pallotta, az AS Roma elnöke durcás lett a Malcom-transzfer miatt, nem is bocsát meg.

Megírtuk, hogy a Barcelona leigazolta Willian olcsóbb és fiatalabb változatát, Malcomot. A fiatal brazil szélsőt a Bordeaux-tól vették, de már a római gépről kellett lerángatni, ugyanis a Girondins megállapodott az AS Romával. Szóban. Csak közben a Barcelona ráígért, ami a franciák elfogadták.

A Roma sportigazgatója már elmondta, hogy történt, most Pallotta elnök is megszólalt:

„Ahogy a Barcelona eljárt, az finoman szólva sem volt etikus. Reggel még Monchi egy konferenciabeszélgetésen egyezett meg a játékossal és a menedzserével, aztán történt, ami történt. Kaptunk már jogi tanácsokat, könnyen lehet, hogy a Bordeaux bajba kerül majd.

A Barcelona szerdán bocsánatot kért tőlünk, de nem fogadtam el. Csak akkor tudnék megbocsátani, ha úgy döntetnének, megkapjuk Messit.”

Az a gyanúnk, hogy ebből nem lesz megbocsátás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
16% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés