A világ- és Európa-bajnok Spanyolország nyolc forduló után is veretlen maradt, ezzel kijutott a 2020-as Eb-re is.

Svédországba nem nyerni jár Spanyolország, de az legalább megnyugtathatta őket, hogy az egy pont is elég volt nekik a kijutáshoz. Robert Moreno kapitány kavart egyet a hétvégi csapatán, főleg a középpályát frissítette fel, Rodri és Thiago is bekerült a kezdőbe. Elöl pedig a 27 éves újonc, Gerard Moreno játszott.

De egy másik csatár, Marcus Berg lett a főszereplő, a rutinos játékos az 50. percben gyötört be egy többször kivédett támadást.

És bizony a masszív svédek tartották is az előnyüket, egészen a 92. percig. Ekkor a spanyolok szöglethez jutottak, a labda Fabián Ruiz elő kerül, aki rábikázta, Rodrigo pedig beletette a lábát.

Ez az iksz nemcsak a veretlenséghez kellett a spanyoloknak, hanem a kijutáshoz is, ők már biztosan Eb-résztvevők. A svédek majd még nagyot küzdenek a románokkal a második helyért.

Svédország–Spanyolország 1–1
Gól: Berg 50., ill. Rodrigo Moreno 92.

Így juthat ki a legegyszerűbben a magyar válogatott az Európa-bajnokságra

Összeszedtük, mit érdemes tudni, és mire kell figyelni az Eb-selejtező hajrájában.

(Fotó: Nils Petter Nilsson/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
31% Nem, tök jó, hogy van.
38% Azonnal, értelmetlennek tartom.
31% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés