Volt pár komolyabb meglepetése az NB I őszi szezonjának, és ezek főleg a Vasashoz és a Haladáshoz köthetőek.

A Vasas szereplése önmagában a legváratlanabb esemény, az angyalföldiek végig vezették a bajnokságot, most úgy telelnek a harmadik helyen, hogy pontszámban nincs lemaradásuk.

A Haladás csak a hetedik, de az ősz egyik legjobbja náluk játszott: Gaál Bálint 14 bajnokin 7 gólt szerzett.

Most a kettő egyesül, az Nemzeti Sport ugyanis úgy tudja, a támadó megegyezett a Vasassal, hároméves szerződést köt a piros-kékekkel.

A Vasas valóban jelentkezett Gaál Bálintért. Mi nem szeretnénk, hogy távozzon, de ha a játékos menni akar, nem tudunk mit tenni. A szerződésében ugyanis szerepel egy kivásárlási ár, amennyiben a Vasas ezt kifizeti, akkor szerződtetni tudja Gaált” – ezt a Haladás ügyvezetője, Tóth Miklós nyilatkozta.

A Vasasnál már így is jó néhány magyar tehetség játszott, Vida, Berecz, Nagy Gergely és Hangya már a válogatott keretben is ott van, de Murka és Ádám is sokra viheti.

Az ősz másik nagy szombathelyi berobbanója, Hegedűs János meg a Puskás Akadémiához igazolt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés