Jonathan Wilson teljesen felháborodott azon, ami a PSG-ben foci címszó alatt fut. És nyíltan felvállalja a háborút a katariakkal.

Wilson a leghitelesebb szakírók egyike a futball világában, elemzései, publikálásai szinte megkérdőjelezhetetlenek, nem mellesleg könyvet is írt már, amit magyarul is olvashatsz.

A Guardianban ír elemzéseket, és most nemhogy nem ment el szó nélkül a PSG keddi BL-teljesítménye és úgy általában a PSG-jelenség mellett, hanem páros lábbal bele is szállt a "franciákba" a Liverpool elleni vereség után.

Már többször érintettük mi a PSG furcsa előretörését és szakmaiatlannak tűnő húzásait, döbbenetes pénzek eltapsolását különösebben átgondolt koncepció nélkül. Vagyis a koncepció az, hogy baromi drágán meg kell venni a lehető legjobb csatárokat, akiknek a reklámértéke is az egekben van. Erre a szezonra az őrület odáig eszkalálódott, hogy már középpályát sem tettek Neymarék mögé, és B-kategóriás védőket vettek. Az eredményt láttuk a Liverpool ellen.

A PSG alárendelt szerepet játszott a vörösök ellen, annak ellenére, hogy a Pool csak az utolsó pillanatban tudott nyerni. Teljesen uralta a meccset, azon belül pedig a középpályát Klopp csapata, a PSG még úgy is értékelhetetlent nyújtott, hogy náluk játszik Neymar, Mbappé és Cavani is.

Wilson cikkének címe mindent elárul, szinte elég is lenne csak azt elolvasni:

A PSG nem Tuchel-futballt játszik. Talán még csak nem is futballt

Aztán azzal vezeti fel, hogy „az, hogy a három támadó elöl van hagyva, és légüres térben ténfereg, csak azért, hogy esetenként meghúzzon egy-egy trükköt, az a Ligue 1-ben elég lehet – de elitszinten nem.”

Van néhány kérdése is, amik egyelőre költőiek:

„Kik ők? Mi a PSG? Egy hiúságprojekt Neymar számára? Egy furcsa, ügyetlen marketingtrükk a Nike-tól? Katar nemzetközi hírnevének öregbítése? Thomas Tuchel vajon elégedett ezzel?”

Utóbbi kérdés azért is érdekes, mert – ahogy írja –, Tuchel azért már valaki a szakmában, a világ egyik legtehetségesebb edzője.

„Végül is ő egy olyan ember, aki a Bundesliga kemény, nyomasztó világában nőtt fel. Őt tekintjük az új Jürgen Kloppnak, egy hasonló iskola alakította a vízióját a futballról. Ő az a valaki, aki Pep Guardiolával vacsorázott, miután a Dortmundot 5–1-re szétszedte a Bayern.”

A szakíró szerint az nem foci, amit a PSG művelt egy BL-meccsen:

„Nem létezhet olyan játékfelfogás, ahol három támadó 50 yardra áll a középpályájától, és közben alig kocognak, nem zárnak vissza, amikor a védők elindulnak mellettük.”

Érdemes elolvasni a teljes cikket, roppant érdekes, viszont angoltudás szükséges hozzá.

Kétgólos előnyt adott le a Liverpool, de a 92. percben nyert

Nem lehet panaszunk a Bajnokok Ligája első rangadójára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship alakulását

Brutálisan erős csapattal megy az olimpiára a Team USA

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés