Augusztus elején az "Elvesztette a világ legjobb kapusát a világ legjobb csapata, mégis mindenki boldog" címmel jöttünk ki, amikor kiderült, hogy Katrine Lunde terhes. Most a legjobb kapus után a világ valaha volt egyik legjobb kézilabdázója, Görbicz Anita is kiesik a Győri Audi ETO keretéből. Görbére is anyai szerep vár. Gratulálunk!

„Húsz évig a kézilabda játszotta a főszerepet az életemben, és most úgy éreztem, itt az ideje más szerepet is vállalnom. Nagyon boldog vagyok, hiszen a baba egészséges, és én is jól érzem magam, mert már nagyon vártam a jó hírt. Elhatározásomat a nyár elején a klubommal, és Németh András szövetségi kapitánnyal is egyeztettem, akik elfogadták a döntésemet, így a jelenlegi szezonra ennek fényében készültünk. Mérkőzést már nem vállalok, de az edzéseket folytatom az orvosom által jóváhagyott terheléssel” – nyilatkozta a boldog kismama.

A Győri ETO tehát Katrine Lunde után Görbicz Anitát is elveszítette, így borzasztó nehéz lesz megismételni az elmúlt évek sikereit és ismét begyűjteni a Bajnokok Ligája-trófeát. De női csapatok esetében természetesen ezzel kalkulálni kell, a családalapítás

Viszont a klub elnökét, Kelecsényi Ernőt nem érte váratlanul a bejelentés, készültek a pótlásra:

„Mindkét szemem nevet, még akkor is, ha Anita kiesése nehéz feladatok elé állít bennünket. Azonban az elmúlt hónapokban volt időnk felkészülni a hírre, az idei csapatunkat is ennek tudatában állítottuk össze: ezért szerződtettük Macarena Aguilart harmadik irányítónak. Csapatkapitányunkra a továbbiakban is számítunk, hiszen az ő jelenléte mentális töltetet ad a játékosoknak, és bízunk benne, hogy a pályán kívüli segítsége is kellően erős lesz ahhoz, hogy idei céljainkat elérjük. Emellett pedig jó egészséget, és nagyon sok örömöt kívánunk neki mind a várandóság alatt, mind a baba megszületése után!”

A decemberi Európa-bajnokságra készülő magyar válogatottnak is nagyon fog hiányozni Görbe, ám ott is van B-terv, hiszen a ferencvárosi Szucsánszki Zita és a fiatal Tóth Gabriella is bevethető, akárcsak a győri mindenes, Kovacsics Anikó.

A 31 éves Görbicz Anita párja egyébként az egykori válogatott labdarúgó, jelenleg a győri focicsapatnál dolgozó Vincze Ottó. Jó egészséget kívánunk az irányítónak, és őt is nagyon várjuk vissza!

(Forrás: gyorietokc.hu, fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hiába a fojtogató City-fölény, a Real Madrid jutott az elődöntőbe

További cikkeink a témában