Sergio Agüerót hivatalosan is bemutatta a Barcelona, és az argentin nem fukarkodott a dicséretekkel.

A Manchester Cityt tíz év után elhagyó 32 éves Agüero kétéves szerződést kötött a Barcelonával, tegnap délután átesett a szokásos orvosi vizsgálaton, majd a hivatalos bemutatásra is sor került. Ezt követően nyilatkozott a Barcelona új csatára:

Természetesen előrelépés a Barcelona a karrieremben, nagyon örülök, hogy itt lehetek, remélem, hogy tudom segíteni a csapatot. A Barcelona a világ legjobb csapata, jól döntöttem, hogy ideigazoltam.

Kitért arra is, hogy korábbi edzőjével, Pep Guardiolával is beszélt, a katalán azt mondta, a világ legjobb csapatához fog igazolni. És azt is elmondta, reméli, hogy barátjával és válogatottbeli csapattársával, Lionel Messivel együtt játszhat majd.

Ez is érdekelhet:

Ingyen igazolhat topkapust a Barcelona, de minek?

A Barcelonáé a világ egyik legjobb kapusa, de lehet, hogy nem bíznak Ter Stegenben?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kerkez egy 80 millió eurós csomag részeként kerülhet az Arsenalhoz?

Már nincs Rossi-nyilatkozat siránkozás és sértődés nélkül

Szoboszlai: Ez volt a lényeg, hogy végre visszajöjjön a harciasságunk

További cikkeink a témában