Az oroszországi vb első fordulójának utolsó meccsén Szenegál legyőzte Lengyelországot.

Előzetesen eléggé kiegyenlített párharcnak tűnt a lengyel–szenegáli, minimálisan Lengyelország volt talán a favorit. Az első félidőben azonban teljesen kilátástalan, unalmas futballt játszott Lengyelország. A labda többet volt az európaiaknál, de Lewandowskit nem tudták helyzetbe hozni, egyetlen lehetőségük sem volt az első 45 percben.

Szenegál veszélyesebb volt, kontrákkal próbálkoztak az afrikaiak, a gyors szenegáli játékosokkal többször is meggyűlt a lengyel védők dolga. A félidőben Szenegál vezetett, egy kontra végén Cionek ért bele szerencsétlenül a szenegáli lövésbe, öngóllal került előnybe Szenegál, 0–1:

 

A második félidőt aktívabban kezdte Lengyelország, Lewandowski volt veszélyes szabadrúgásból az első 10 percben. Gólt azonban ismét Szenegál lőtt, miután a lengyelek hátul hibáztak. Krychowiak akarta hátraadni, de borzasztó megoldást választott, az érkező Niang meg köszönte szépen, 0–2:

 

Lengyelország próbálkozott, a végét izgalmassá tette, a második szenegáli gólnál hibázó Krychowiak szépített, 1–2:

Két meglepetéssel indult tehát a H-csoport, Kolumbia után a lengyelek is kikaptak, a következő körben egymás ellen játszik majd a két válogatott, amelyik nem nyer, annak valószínűleg már a csoportkörben véget ér a vb.

H-csoport, 1. forduló

Lengyelország–Szenegál 1–2 (0–1)

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés