Önmagában is bámulatos teljesítményt nyújtott Andreas Palicka, de a két francia kollégájával összehasonlítva pedig kimondottan emberfelettit.

A svéd férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság elődöntőjében legyőzte az esélyesebb, rutinosabb, olimpia címvédő franciákat, így 2018 után ismét döntőt játszik. És akárcsak akkor, most is Spanyolország ellen.

A győzelmük annak ellenére teljesen megérdemelt volt, hogy a franciák az utolsó pillanatokban simán egyenlíthettek volna, azonban az addig hibátlanul lövő Ludovic Fabregas két ziccert is kihagyott. Egész pontosan Andreas Palicka kivédte mindkettőt. Kilenc másodperccel a lefújás előtt ez a védés győzelmet jelentett:

És ez csak a meccs vége volt, a svéd kapus összesen 12 védést mutatott be, de ami miatt még inkább a meccs hőse volt, azok a góljai:

Palicka három gólt dobott az Eb-elődöntőben, miközben a két francia kapus, Gérard és Pardin összesen négyszer védett!

„Az első félidőben a mérkőzésnek az a szakasza, amikor a gólokat lőttem, hihetetlen volt. Nem gyakran fordul elő, hogy egy kapus egy meccsen három gólt is szerez. De ez ma az én napom volt ebből a szempontból is, ahogy szerencsém volt akkor is, amikor megfogtam az egyensúlyát elvesztő Fabregas lövését az utolsó másodpercben” – mondta az NSO Tv-nek Andreas Palicka, aki

az Eb-k történetének első kapusa, aki egy meccsen háromszor is betalált az ellenfél (üres) kapujába.

Svédország 1994 és 2002 között öt Eb-ből négyet megnyert, az a generáció Wislanderrel, Staffan Olsonnal, Magnus Andersson, Lövgrennel, Vranjessel kiemelkedőbb volt, mint az utóbbi években mindent megnyerő francia válogatott. Most épül egy új nagy generáció?

Férfi kézi Eb, elődöntő

  • Franciaország–Svédország 33–34 (14–17)

Volt még egy kapus az Eb-n, aki hős lett:

A holland kézilabdahős a munkából repült megnyerni az Eb-meccset, de azért a laptopot is hozta Pestre

A holland kapus pénteken még koponyaimplantátumokat tervezett, majd másnap Pestre repült és parádésan védett az Eb-meccsen.

(Fotó: Kolektiff Images/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve