Egyre nagyobb a zaj az egyik legtehetségesebb német középpályás körül, most ő is megszólalt.

A leggazdagabb Premier League-klubok, keselyűként köröznek a Bayer Leverkusen körül, de a Manchester City, a Manchester United és a Chelsea mellett természetesen a Bayern München is ott áll a sorban.

Mindannyian Florian Wirtz aláírását szeretnék megszerezni.

Csakhogy Wirtz egészen másra vágyik:

„Gyerekkorom óta mindig is a Barça színeiben szerettem volna játszani. És ez azóta sem változott. Szerencsére még van időm.”

A 18 éves támadó középpályást magunk is közelről figyelhettük, hiszen a Bayer Leverkusen a Fradival vagy egy csoportban az Európa-ligában. A tehetséget már Kai Havertz-hez hasonlítják, ami nem meglepő, elvégre a BL-győztes támadó is a Bayerből indult.

Wirtz ebben szezonban 6 gólt rúgott és 4 gólpasszt adott a hét meccsen, és már háromszoros német felnőtt válogatott. Májusban hosszabbította meg a szerződését 2026-ig, alighanem legalább 50 milliót le kell tenni érte. Nem mintha a fenti csapatoknak ez gondot okozna.

A franciák cselkirályát akarja a Chelsea és a Liverpool

Komoly verseny lehet jövőre az átigazolási piacon a Newcastle szélsőjéért.

(Fotó: Joosep Martinson/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

Itt van Szoboszlai Dominik összes szabadrúgásgólja a Premier League idei szezonjából

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés