
Kiesett az elődöntőben az Arsenal, de az ágyúsok edzője szerint így is a csapata volt a legjobb az idei BL-ben.
Kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel a Paris Saint-Germain kiejtette az Arsenalt a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata között, a francia bajnok az Interrel fog játszani a döntőben:
A kiesés után az Arsenal edzője, Mikel Arteta arról beszélt, hogy szerinte a legjobb csapat esett ki:
„Azt gondolom, hogy a Bajnokok Ligájában nem volt jobb csapat az Arsenalnál, de kiestünk. A két meccs 160 percében mi voltunk a jobbak, és nem csak azért mondom ezt, mert a PSG-ből is ezt mondták. Úgy gondolom, hogy mindkét meccsen többet érdemeltünk volna.
Büszke vagyok, ugyanakkor csalódott is, hogy nem sikerült továbbjutnunk. A játékosaim a végén könnyeztek, ez megmutatja, mennyire akarták a döntőt.”
Luis Enriuquét is megkérdezték kollégája nyilatkozatáról:
„Arteta nagyon jó barátom, de nem értek egyet vele. Abban a felfogásban futballoztak, amelyben akartak, de a két meccsen az én csapatom rúgta a több gólt. Az Arsenalnak jó meccse volt, mi sokat szenvedtünk, de megérdemelten jutottunk a döntőbe”
– nyilatkozta a PSG edzője.
Ez is érdekelhet:
(Fotó: Getty Images; via)