Egy kicsit korán kezdte a klasszikus brazilos karrierépítést.

Miközben Ivan Rakitic épp most menti meg a barcelonai karrierjét, a horvát posztkonkurenciája, Arthur Melo szisztematikusan építi le a sajátját, mindössze 23 évesen.

Rakitic megmentette a barcelonai karrierjét?

Gyakorlatilag tényként kezelhettünk, hogy a télen eladják a horvátot. Aztán bekerült a kezdőbe, a csapat meg szárnyal.

Catalunya Rádio értesülései szerint

Arthur Melót november 24-én és december 3-án is látták, sőt le is fényképezték snowboardozás közben Andorrában.

Mivel Arthurnak hivatalosan medencecsont-sérülése van, tehát nem a legbölcsebb módját választotta a rehabilitációnak: a snowboard eleve tiltott sportág a focistáknál, mivel nagyon sérülésveszélyes.

Hogy tényleg a medencéjével van-e gond, nem tudni, ugyanis elterjed a hír a héten, amit egyébként azóta sem cáfolt a Barcelona, hogy Arthurnak gonorrhoeája, vagy más néven trippere van, ami egy nemi érintkezéssel terjedő bakteriális fertőzés.

A Barcelona brazilja az el Clásico helyett a nemibeteg-gondozóba megy

A Mallorca ellen hivatalosan ágyéksérülés miatt nem játszott Arthur, de van, aki máshogy tudja.

A Xavi-utódnak kikiáltott brazilnak egyébként már korábban is voltak kisebb-nagyobb ügyei, például, hogy Párizsba repked, hogy együtt bulizzon országos cimborájával, Neymarral. Láttunk már ezer példát arra, hogy a brazil tehetségek hogy építették le magukat villámgyorsan Európában a bulizással, elhízással, profihoz nem méltó viselkedéssel: de ilyen fiatalon kevesen szúrták el a karrierjüket.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Felismered gyerekkorod futballsztárjait mai fotók alapján? Teszteld!

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.