A Barcelona korábbi irányítója szerint Arthur Melóban minden megvan, hogy meghatározó játékosa legyen a katalánoknak.

A 22 éves brazilt nyáron igazolta a Barcelona, eddig azonban viszonylag kevés lehetőséget kapott, annak ellenére, hogy az előszezonban biztató volt a játéka.

Olyan futballista, akiben ott van a „Barca-DNS”. Minden képessége megvan, hogy sikeres legyen, csak bízni kell benne. Olyan játékos, aki egy egész korszakot meghatározhat.

Dicsérte Arthurt Xavi.

Arthur eddig négy bajnokin kapott lehetőséget, úgy tűnik, elég hamar felvette a Barca által elvárt ritmust. Remek passzképessége van, jól tudja mozgatni a csapatot, kicsit talán hasonlít Xavihoz is. Az viszont látszik rajta, hogy egyelőre a legtöbb helyzetben a biztonsági megoldásokat keresi, nem igazán mer rizikósabb passzokat adni. Ha ezen tud változtatni, akkor hosszútávon lehet sikeres jövője a Barcelonában.

Barca-játékosbotrányok: az egyiket lecsukhatják, a másikat a bíróság már el is ítélte

Nem a legjobb ütemben érkezett a büntetés, mert Vidal amúgy sincs túl jó viszonyban most a Barcelona vezetésével.

(sport-english.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni