A budapesti atlétika-világbajnokság vasárnapi napján a magyar csapat megszerezte az első érmét, egy amerikai sprinter lett a világ leggyorsabb embere, férfi 10 000 méteren pedig összejött az ugandai tripla.

Az atlétikai világbajnokság talán legjobban várt napja volt a vasárnapi, hiszen ekkor volt a legkomolyabb éremesélye a magyar csapatnak, és a vasárnapi programban szerepelt a királyszám, a férfi 100 méteres síkfutás döntője is.

Teltház a Nemzeti Atlétikai Központban; fotó: A szerző

A délutáni döntők magyar szempontból kiválóan kezdődtek, hiszen hétpróbában Krizsán Xénia óriásit futott 800 méteren, és végül feljött összetettben a negyedik helyre. A másik magyar versenyző, Nemes Rita is remekül hajrázott, megnyerte a saját futamát, összetettben pedig a 10. lett.

A két magyar hétpróbázó; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Magyar szempontból a nap fénypontja a férfi kalapácsvetés döntője volt, azzal a Halász Bencével, aki éremesélyesként várta a finálét. Rögtön az első dobásával átvette a vezetést, később azonban a lengyel Wojciech Nowicki egyetlen centivel megelőzte a magyar versenyzőt, világbajnok azonban egyikük sem lett, az aranyérmet a kanadai Ethan Katzberg szerezte meg, akinél nagyobbat ezen az estén senki sem dobott. Halásznak a legnagyobb dobását egyébként elvették, azóta kiderült, hogy ezt akár még érvényesnek is találhatják, de a végeredményt ez már nem befolyásolja.

A most már kétszeres világbajnoki bronzérmes Halász Bence; fotó: MTI/Derencsényi István

Halász Bence bronzérmet érő dobása:

A vb-k csúcsszáma mindig a férfi 100 méteres síkfutás, ahol eldől, hogy ki a világ leggyorsabb embere. A döntőket megelőző elődöntőkben már röpködtek a meglepetések, az olimpiai bajnok Marcell Jacobs idén nem volt kiemelkedő formában, nem is jutott be a döntőbe, ahogy a címvédő sem került be a legjobb nyolc közé, az amerikai Fred Kerley is kiesett már az előfutamban – utóbbi volt a nagyobb meglepetés.

A férfi 100 méteres síkfutás döntője, középen Noah Lyles; fotó: Christian Petersen/Getty Images for World Athletics

A világ leggyorsabb embere azonban 2023-ban is egy amerikai sprinter, a világbajnoki döntőt Noah Lyles nyerte meg, miután egy nagyon izgalmas, szoros futam végén négy századdal megelőzte a botswanai Letsile Tebogót, a harmadik a brit Zharnel Hughes lett, aki mindössze egy ezreddel maradt le az ezüstéremről.

Izgalmas és szoros versenyt hozott a férfi 10 000 méteres döntő is, ahol Joshua Cheptegei egy óriási hajrá után címet védett, az ugandai futó így most már a táv háromszoros világbajnokának mondhatja magát. A második a kenyai Daniel Simiu Ebenyo lett, a bronzérmes az etióp Selemon Barega.

A döntő összefoglalója:

Ez is érdekelhet:

Atlétika-vb: Két holland is orra esett a cél előtt pár méterrel

Ha nem látjuk, el sem hisszük, hogyan bukott el két aranyérmet Hollandia. Szó szerint.

(Kiemelt fotó: MTI/Illyés Tibor)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Három generáció a válogatottban, újabb Maldini lépett pályára az olasz nemzeti csapatban

Rossi a bosnyákok elleni győzelem után is panaszkodott, szerinte Magyarországon mindig félig üres a pohár

A Fradi középpályása közvetlenül szögletből tekert gólt Olaszországnak

További cikkeink a témában