Ha csak 2021-et nézzük, még akár érthető is a dolog, de persze ez az egész nem komoly, még ha ez is szerepel a „papíron”.

Egészen hihetetlen, de a Premier League címvédője, a Liverpool 2021-ben még nem nyert meccset a saját stadionjában, az Anfielden, ám ennek ellenére mégis van egy győzelme hazai pályán.

Ez így elsőre teljesen ellentmondásosnak tűnik, pedig csak arról van szó, hogy Jürgen Klopp csapata – a koronavírus-járványhelyzet miatt bevezetett utazási korlátozások miatt – a Puskás Arénában játszotta az RB Leipzig elleni BL-nyolcaddöntőjének oda- és visszavágóját is, ergo otthon és idegenben is pályára lépett. Sőt, a Pool mindkét alkalommal győzött is 2–0-ra, vagyis összesítésben 4–0-val ment tovább, ezzel pedig a csapatnak több győzelme van idén a Puskásban, mint az Anfielden.

A top 5 ligában két csapat nem rúgott hazai pályán akciógólt 2021-ben. Az egyik a PL-címvédő

A Dijonra úgyse tippel senki, de valljuk be, nem is sokaknak érdekes, a másik viszont elképesztő meglepetés.

A sikeren felbuzdulva a vörösök korábbi klasszisa, Jamie Carragher még egy petíciót is indított, hogy a Liverpool ezentúl az Anfield helyett inkább a Puskásban játssza a hazai meccseit, ami úgy tűnik, el is érte a célját, vagyis „„el is érte a célját””, ugyanis a Premier League hivatalos honlapján már a Puskás Aréna van feltűntetve a Pool hazai pályájaként:

Ez most vagy egy jókora trollkodás lehet, vagy a PL honlapja szimplán csak az utolsó hazai meccs helyszínét húzza be hazai pályának.

És nem csak a Liverpool járt szerencsével a Puskásban:

A Manchester Citynek is nagyon bejött a Puskás Aréna

Még csak gólt sem kaptak Budapesten.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Kós Hubertet Európa harmadik legjobb úszójának választották

A Fradi végleg megszerezte Naby Keitát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés