Dolgok, amiket nem látsz jönni: Pintér Attila és a Puskás útjai elválnak.

Közlemény jött a Magyar Kupa-döntős, bajnoki hatodik helyezett Puskás Akadémiától. És alig hisszük el:

Pintér Attila, a Felcsút edzője közös megegyezéssel távozik.

„Közös megegyezéssel távozik a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Pintér Attila, aki csapatunkkal a Magyar Kupában ezüstérmes lett, a bajnokságban pedig a hatodik helyen zárt. Ugyancsak közös meggyezéssel távozik Szalai László, a Puskás Akadémia utánpótlás szakmai igazgatója.

További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Intézményünknél szerkezeti átalakítások is történnek: az első csapat klubigazgatója továbbra is Komjáti András marad, mellette a jövőben Tóth Balázs dolgozik sportigazgatóként.

Az akadémia igazgatói posztját a mai naptól Takács Mihály tölti be, nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatónak Papp Bencét nevezték ki”

Nekünk csak ennyi jut eszünkbe: miért?

És a Real Madrid még mindig edzőt keres... Véletlen lenne?

BRÉKING! Zidane elhagyja a Real Madridot

Persze van az a mondás, hogy a csúcson kell abbahagyni, de azért kevesen húzzák ezt meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés