Az egyik legkomolyabb belga csapat hamarosan az Afrika-kupán is meglesheti a középpályást.

A belga footnews.be arról írt, hogy egy bizonyos Moez Chebbi nevű játékosügynök határozottan állítja, hogy a 34-szeres belga bajnok

Anderlecht szorosan rajta tartja a szemét a Fradi középpályásán, Aïssa Laïdounin.

A 25 éves játékosnak annyira jól megy az FTC-ben, hogy egy ideje már stabil kezdőként számítanak rá a tunéziai válogatottban is, ott lesz az Afrika-kupán is. Ebben a szezonban 26 meccsen játszott a Fradiban, és a csapat egyik legjobbja, újabban hatos poszton játszik, vagy a dupla pivot egyik tagja, de így is van négy gólja és hat gólpasszt.

Laïdounit a román élvonal akkori utolsó helyén álló FC Voluntariból igazolta a Fradi, egyébként az Angers utánpótlásában nevelkedett. 2020-ban nagyjából 600 ezer euróért vette a Fradi, most 2,5 millió az értéke a Transfermarkt szerint, ennyiért alighanem el is engednék.

Az Anderlecht jelenleg a negyedik helyen áll a belga bajnokságban, öt pontra van a második Bruges-től és tizenegyre az élen álló újonc Royale Union Saint-Gilloise-tól.

A Fradi francia középpályást igazolt a román liga utolsó helyezettjétől

Egy több poszton is bevethető fiatal játékos csatlakozott a magyar bajnokhoz.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
16% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés