Az Arsenal csak a nyolcadik helyen zárta a Premier League-et, ami hatalmas csalódás Észak-Londonban, ezért alaposan meg szeretnék erősíteni a csapatot.

A szakértők nagyjából egybehangzóan állítják, hogy Mikel Artetával jó irányba mozdult el az Arsenal, csak még nem eléggé. Bár ott vannak az FA-kupa döntőjében az ágyúsok, szóval még menthetik a szezont – és indulhatnak a nemzetközi kupában is.

Viszont ami szintén mindenkinek egyértelmű, hogy erősíteniük kell, hogy áthidalják az osztálynyi különbséget, ami köztük és a Liverpool vagy a City között feszül. A védelem – David Luizzal az élen – tragikus és a középpályán is nagyon kevés a minőségi játékos. Artetát egyébként nem kizárólag a játéktudás érdekli egy-egy kiszemeltnél, hanem, hogy az adott játékos hogyan reagál nehéz pillanatokban, vezető típus-e, képes-e tolni a csapattársain, vannak-e kollektív ambíciói, elég éhes-e.

William Saliba már megvan, a fiatal francia védőre nagy szükség lesz, de a fentiek alapján van egy hosszabb listájuk, akiket leigazoljának, legalábbis a Sky Sport és a talkSport szerint:

  • Thomas Partey (Atletico Madrid)

Ő az elsőszámú kiszemelt, de az Atlético egyelőre nem adja. Van egy 50 milliós kivásárlási ára, de azt meg az Arsenal nem akarja kifizezni.

  • Philippe Coutinho (Barcelona)

A Barcelonában és a Bayernben sem mutatott sokat a brazil, a PL-ben viszont remek volt. Az Arsenal visszavinné, és bizony nagy szükség lenne egy kreatív középpályásra.

  • Willian (Chelsea)

Lejár a szerződése, meglepő lenne, ha a riválishoz igazolna, de az Arsenal próbálkozik.

  • Dani Ceballos (Real Madrid)

Szeretnék megtartani a Real kölcsönben lévő, kiváló spanyol középpályását, de több klub is vinné.

  • Wilfried Zaha (Crystal Palace)

Az elefántcsontparti szélső marha drága, de remek játékos. Kérdés, minek ennyi és ilyen minőségű szélső. Mondjuk, ha Aubameyang nem marad, akkor kell.

  • Ismaila Sarr (Watford)

Ő is szélső, 5 gólja és 6 gólpassza volt a Watfordban. 22 éves a szenegáli, hosszútávú megoldás lenne.

  • Raúl Jiménez (Wolves)

A mexikói középcsatárt több klub is vinné (MU, Juventus), nem lenne olcsó, de gólerős. Lacazette mellett és helyett is tudna játszani.

  • Malang Sarr (Nice)

Sarrnak már nincs klubja, csak vele kell megegyezni, a kérdés, hogy Saliba mellé kell-e még egy rutintalan Ligue 1-védő.

  • Samuel Umtiti (Barcelona)

Még egy francia, de ő rutinos. A Barcelona szabadulna a sérülékeny védőtől, az Arsenalnak viszont még így hullámzó teljesítménnyel is nagy erősítés lenne hátul.

(Fotó: Alexander Hassenstein/Bongarts/Getty Images)

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.