Arséne Wenger szívesen lenne a Manchester United vezetőedzője.

Wenger 22 évig volt az Arsenal menedzsere, jelenleg a beIN Sports szakértője. És most a Man. Unitedről a következőt mondta:

A Manchester United álommunka minden menedzsernek, legalábbis azoknak, akik bátrak és magabiztosak.

Majd kitért arra, hogy szerinte négy kezdőszintű futballistára lenne szüksége az MU-nak, de összességében nem tartja annyira reménytelennek a klub helyzetét, ahogy szerinte sokan látják.

Ezek után rákérdeztek, érdekelné-e Solskjaer munkája:

Ahogy már mondtam, a Manchester United álommunka. Magabiztos és bátor vagyok, és vannak ötletem is.

Mondta lelkesen a 69 éves Wenger.

A Manchester United hat forduló után tökéletes középszer eddig a Premier League-ben: kétszer nyert, kétszer ikszelt, kétszer kikapott. A rajongók és a korábbi játékosok folyamatosan kritizálják a csapatot, a gyenge játék mellett leginkább azt kifogásolják, hogy nincsenek vezérek, nincs karaktere a csapatnak.

Wenger lenne a megoldás? Nehezen elképzelhető, hogy ő leülhet egyszer az MU kispadjára, de a nyilatkozata azért még így is pikáns.

Az MU tegnap:

A Man. United már egy harmadosztályú csapat ellen is hatalmasat szenved

Legalább összejött a továbbjutás a Ligakupában, az most mindegy, hogy hogyan.

(via; Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.