Igazi szenzáció lenne, ha a spanyol bajnoknál játszana egy magyar focista.

A Fenerbahce 20 millió eurót kér Szalai Attiláért, ez nyilvánvaló, de

a török sajtó biztosra írja, hogy az Atlético Madrid ennek ellenére már a télen be fog jelentkezni érte.

CNN Türk azt is írja, hogy az Atleti már Európa-bajnokság óta figyeli a ballábas belső védőt, aki azóta stabil kezdő, amióta kétmillió euróért megérkezett az Apollon Limassoltól.

Ugyanakkor arról is beszámolnak, hogy Szalai apja azt nyilatkozta a napokban, hogy korai lenne eligazolni.

„Azt hiszem, a fiamnak még néhány évig maradnia kellene Fenerbahçéban, korai lenne számára a váltás, hiszen a Fenerbahçe nagyban hozzájárult az eddigi fejlődéséhez. Hasznosabb, ha egy kicsit még tovább fejlődik.”

A Premier League-be és a Serie A-ba is vinnék:

Az Aston Villa mindenképp meg akarja szerezni Szalait, nincsenek messze az álláspontok

Bár a törökök ragaszkodnának a magyar védőhöz, egy megfelelő összeg meglágyítja a szíveket.

A West Ham már ajánlatott tett Szalaiért, de a Napoli csomagja érdekesebb

A legkapósabb magyarnak kiváló Eb-je is volt, sorjáznak is az ajánlatok.

(Fotó: Elif Ozturk Ozgoncu/Anadolu Agency via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve