A belga, ukrán, szlovák, román négyes mindent megtett, hogy az utolsó percig kérdéses legyen a továbbjutás. Mondjuk ehhez izgalom nem társult.

Az E jelű négyes majdnem minden meccse tragikomikus volt, de a harmadik fordulóra azért még kicsit vissza is vettek. Viszont a nézhetetlen meccsek ellenére itt lett a legnagyobb izgalom:

Románia, Belgium, Szlovákia és Ukrajna is négy pontot szerzett, utóbbi tehát több ponttal esik ki, mint a továbbjutó Szlovénia.

Ukrajnának egyébként Belgium ellen kellett volna kivívnia a továbbjutást, de gólt nem tudtak szerezni Zincsenkóék, ami viszont ennél is meglepőbb volt, az az, hogy a belgákat fájt nézni. Borzalmasan gyengék eddig. Ezzel a gólnélküli döntetlennel Belgium csak második lett a csoportban és Franciaországgal találkozik. Na ott ez édeskevés lesz.

A másik meccsen legalább volt esemény és akarat, ha azt választottad, kiválóan döntöttél. Szlovákia vezetést szerzett Duda révén, ami román kiesést jelentett volna. Csakhogy egyenlítettek a sárgák, amivel viszont rögtön a csoport élére ugrottak. Ilyen értelemben izgalmas volt, de egyébként ebben a csoportban a román–ukránon kívül nem nagyon volt értékelhető találkozó, noha ma legalább akart nyerni mindkét válogatott.

Európa-bajnokság, E-csoport, 3. forduló

  • Szlovákia–Románia 1–1
  • Ukrajna–Belgium 0–0

Százalékra pontosan tudjuk, mennyi esélye van a magyar válogatottnak a továbbjutásra

Ma eldől, hogy folytatódik-e a futball-Eb Magyarország számára.

Borzalmasan teljesít az Eb-n a világ egyik legjobb futballistája

Jude Bellingham eddig felismerhetetlen az Eb-n.

(Fotó: Gokhan Balci/Anadolu via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés